Teljes eufóriában vagyok. Kezdő vagyok a szakmában, és nagyon jó érzés, hogy a “nagyok” bíztatnak, ösztönöznek, tanácsokkal látnak el. És kollégaként kezelnek, egyenrangú partnerként. Pedighát nekik már életművük van... szóval hatalmas lelkesedéssel vágok neki Wuppertalnak, buzog bennem a tenniakarás.
Az első dolog, ami Pisaban feltűnt, hogy hol vannak a magyarok. 2 éve az előző konferencia Budapesten volt, a Corvinus egyetem szervezte. Viszonylag drága a pisai részvétel, de ennek ellenére, úgy érzem, a magyar politológusok alul voltak reprezentálva. A konferenciák fontos fórumai a fiatal (35 év alatti) kutatók, Phd hallgatók számára, hogy megmutassák magukat a tudóstársadalomnak, és eszmét cseréljenek egymással. Ilyenkor szövődnek a szakmai kapcsolatok, de akár még barátságok is. Ezzel együtt, alig volt itt egy-két magyar prof az Eltéről ill. az MTA-tól. A közgázról pedig gyakorlatilag senki. Szomorú, mert így nem lehet a tudomány élvonalában maradni. A CEU volt az egyetlen hely, ahonnan több fiatal is képviseltette magát (ők viszont csak részben magyarok). Pisaból nézve a CEU messze kiemelkedik a magyar politológus felsőoktatásból, persze ez csak egy konferencia, lehet, hogy torzít a megfigyelésem. Aztán, a napok folyamán feltűnt, hogy vannak azért itt magyarok, csak álcázzák magukat. :-) Pl. úgy, mint én, hogy német intézmény küldötte. Szóval, voltak azért magyarok, de leginkább nem Magyarországról, ami részben jó – részben rossz dolog. Jó, mert a nemzetközi tapasztalat nagy kincs, külföldön nagyon sokat tanul az ember, de fennáll a veszély, hogy ezek az agyak többet nem mennek haza, és az ország értékes koponyákat veszít el. Nemcsak politológusokat, hanem mindenféle tudósokat.
Így van ez a disszidens magyarokkal is. Luxus, amit az ország megengedett magának. Rengeteg értékes embert vesztett el, amikor ilyen vagy olyan okokból sokakat a disszidálásra kényszerített. Az ő gyerekeik még beszélnek magyarul, néha – néha visszalátogatnak az óhazába, de az unokák már biztosan a választott új hazához tartozónak érzik magukat. Jó, ha a nevük utal a származásukra. Kesereghetünk a külföldön elért magyar Nobel-díjakról, de nem érdemes. Inkább tegyük vonzóvá Magyarországot,hogy legyen érdemes visszatérni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.