Élet a Schwebebahn árnyékában

vele gyógyítgatom sérült lelkem

Don't stop the music...

ma főleg a németekből, különösképp pedig a Deutsche Bahnból.

Legyen ennyi elég.

GRRRRRR

Egy éven belül már harmadszor hozott választási értesítőt a posta. Úgy, hogy nemnémet állampolgárként 2 választáson részt sem vettem/veszek!

Ez aztán a demokrácia! :-)

Február elején az Integrációs bizottság tagjait választjuk meg. Mi, migránsok. :-) Hahaha, eddig nem éreztem magam bevándorlónak, de ezek szerint "bevettek a klubba".

itt az újabb ok, miért érdemes engem meglátogatni: 2010-ben Essen a Ruhr-vidék képviseletében EU kulturális fővárosa. Tegnap volt a hivatalos megnyitója az évnek, amit három év kemény felkészülés előzött meg. A változás szemmel látható volt.

Ime néhány kedvcsináló:

Youtube: Ruhr 2010

Rövid részlet a hivatalos megnyitóról szakadó hóesésben

Előkészületek (németül)

A hivatalos honlap: Essen für das Ruhrgebiet (DE/EN)

Ma M. előre eltervezett módon meglepetésben részesített: csak annyit tudtam, hogy este rá kell érnem. Hát ráértem. Azt hittem moziba megyünk - mint születésnapi ajándék - de nem, színházban voltunk.

Őszintén szólva tök jó, hogy errefelé lehet "hétköznapi ruházatban" is színházba menni, és nem néznek ki...

A darab pedig brutális volt! nagyon jó, de az első öt percben bizony szokni kellett. Utána viszont már többet is el tudtam volna belőle viselni.

A címe: Futurológiai kongresszus, Stanislaw Lem írásai alapján készült. Itt található néhány fénykép, meg a darab bemutatója. A történetet lehetetlen elmesélni - az előadásmód viszont mindent überelt. Ennyi ökörködést még színpadon egyszerre nem láttam, amit ilyen jól átjött a közönségnek. wow

Nagyon sajnáltam, hogy nem csinánhatom én is velük.

Ja, a darab után még ücsörögtünk egy kicsit az előtérben, amikor jöttek a színészek, és beszélgettünk velük egy kicsit. :-) Kiderült, hogy az egyik segédrendező szintén magyar. Lehet, hogy megkeresem, a színészek jófejek voltak.

Igazából szomorú, de a város a csőd szélén állva be akarja zárni a színházat 2012től kezdve (erről már beszámoltam egy nem megírt blogbejegyzésben decemberben :-) ). A színészek pedig aláírást gyűjtenek ellene. Ha a színház megszűnik, akkor nem marad szinte semmi kultúrális Wuppertalban.

Ők az új kedvenc.

P. kolléga ötlete volt, hogy menjünk el a koncertjükre - ami különben 1 átszállás és egy órás vonatút egy ruhr-vidéki városkába, úgyhogy igazán rá kellett szánni magunkat. :-)

De nagyon megérte. A srác szemtelenül fiatal, hihetetlenül tehetséges és közvetlen. Igazi örömzenét adtak, olyannyira, hogy már a szünet előtt is volt ráadás.

Aztán a közönség felállva tapsolt.

Én meg megvettem a legújabb cd-jüket. P-nek megvannak a régiek, megbeszéltük, hogy majd cserélünk. :-)

Itt egy link, ahol bemutatja a legújabb albumát (németül):

www.youtube.com/watch

És ez a honlapjuk, ahol meghallgathatók egyes számok is: www.davidorlowskytrio.com/home.html

 Jó zenehallgatást'

vagy sushi?

Lényeg a lényeg - tegnap saját készítésű sushi volt a vacsora. A japán munkatárs volt a szakmai felügyelet, ő mosta - főzte - keverte össze a rizst, de az algapapirba való csomagolást már felváltva csináltuk egy német kollégával. Igazából nem is sushik, "csak" "maki"-k voltak, amiket csináltunk, mert nem volt időnk elugrani Düsseldorfba megfelelő nyers halért. Így csak abból készültek a makik, amik elérhetőek voltak Wuppertalban: kaviár, garnéla, szardella és tonhal. Kétségtelenül a kaviáros meg a garnélás volt a legfinomabb.

Hogy teljesen autentikus legyen a vacsora nem hiányozhatott az asztalról a szójaszósz meg a wasabi. És persze pálcikákkal kellett enni, csak hogy teljes legyen a vacsoratársaim szórakozása: az egyik japán, a másik Kínában felnőtt német - mindketten profik voltak a pálcikákkal.

De én sem maradtam éhen, és ráadásul teljesen eredeti forrásból tanultam a pálcikák helyes tartását és használatát. :-)

Legközelebb kínait aztán meg magyart főzünk...

A héten kb csak aludni meg reggelizni meg vacsorát főzni :-) voltam otthon. Kedden „Tetthely”-maratont tartottunk este egy havernál, szerdán szalszázni voltam.

Csütörtökön a kutatócsoport éves közös kirándulása került megrendezésre: egy felhagyott iparvasút vonalán sétáltunk végig, amely átvezet Wuppertalon. Eredendően a mostani vasútvonal konkurenciájaként épült még az 1800as évek közepén, majd 1991ben a városi személyközlekedést is feladták. Hihetetlen elképzelni, hogy az ipari forradalom idején az én városrészem sokkal jelentősebb városnak számított mind most Köln vagy Düsseldorf, hogy akkortájt itt volt az egy négyzetméterre eső milliomosok száma a legmagasabb az egész világon. Aztán az európai könnyűipar – és vele együtt Elberfeld – hanyatlásnak indult. Jelenleg a német statisztikák utolsó sorai közt szerepel – ha nem vesszük figyelembe a „legesősebb német város” c. megtisztelő címet. :-)

Másfelől viszont nagyon nagyon érdekes a projekt: egy - két éven belül, ha sikerül megoldani a természetvédelmi kihívásokat (pl. az elhagyott vasúti alagutakba költözött denevérek élőhelyének biztonságát), akkor az egykori vasútvonal bicikli-, túra- és görkorcsolya útvonallá fog átalakulni, sokkal gyorsabb kapcsolatot teremtve a jelenlegi városrészek között.

Egyre rövidülnek a nappalok és ez látható kihatással van az életkörülményeimre.

Az a legkevesebb, hogy egyre nehezebb felkelni reggelenként – bár ennek erősen befolyásoló oka lehet az is, hogy későn fekszem. ;-)

Másfelől „depressziós” lett a lakótársam, és felrugta a jól bevált takarítási beosztást (egyik héten ő takarít mindent, másik héten én), és egyszerűen nem csinál otthon semmit.

Kicsit bosszantó kezd lenni, de még kibírom néhány napig, hogy ne porszívózzak helyette. A legújabb igérete szombat délután. Majd elválik...

Jelentem megvagyok, csak most épp nagykanállal eszem az Életet. :-) 

Minden estére jut valami: színház, mozi, társasozás, főzés, salsa-party... így sajnos mire hazaérek csak ágyba dőlni van erőm. :-(

És az intézet is megtalált néhány projekttel, úgyhogy napközben sem unatkozom.

Viszont rájöttem arra, hogy ha a hétvégén főzök, akkor elég sok minden lefagyasztható, és egy hét múlva felmelegíthető, amikor még nem olyan régi, hogy végleg bennfelejtsem a fagyasztóban, de elég régi ahhoz, hogy ne emlékezzek az ízére teljes részletességgel. :-))) Így kvázi az ember 10 napra dolgozik előre. Éljen a BBCGoodFood. Most mániákusan Chilli con carnéra vágyom.... és ez is fagyasztható! :P

Ezzel párhuzamosan pedig alakul az intézeti dobozos-kaja-közösség, akikkel együtt lehet kanalazni az otthoni kaját kis műanyag dobozokból. :-)

A munkahelyi szobatársaimmal megkóstoltuk a borokat, amiket Magyarországról hoztam magammal még szeptemberben, és meg kell állapítsam Bockék Imperium Cuveéje nagyon ott volt a szeren. :-)

És láttam igazi turistákat Wuppertalban!!! Még idegenvezetőjük is volt és egy városi szobrot álltak körbe, amiről az idegenvezető néni lelkesen magyarázott. :-) Valszeg különben a Monet kiállítás lehet a háttérben, mert azóta hogy megnyitották, kordon van a múzeum előtt.

... pontosan ez a szó futott át az agyamon, amikor betettem a telepítőlemezt a gépbe, és kiderült, hogy Kubuntu helyett Ubuntut töltöttem le. Valószínűleg egy helyen figyelmetlenül kattintottam...

De akkor már késő volt: félig újraparticionáltam már a gépet, nem volt visszaút.

Az első pillanatban még arra gondoltam, hogy ha lesz újra internetem, akkor leszedem az Ubuntut, és gyorsan mégegyszer újratelepítem a laptopot. De aztán arra gondoltam, hogy adhatok a Gnome-nak is egy esélyt, és próbaidőre fenn hagyom.

De, őszintén szólva, egészen jól sikerült a telepítés és a laptop személyre szabása, úgyhogy egyelőre asszem maradok az Ubuntunál. Még van egy-két "építés alatti terület", de kifejezetten ígéretesnek néz ki a rendszer.

A Windows kisebb zökkenéssel, de alapvetően sértetlenül megúszta az akciót. :-)

Tegnap az egyetememen jártam - a hivataloson. Ugyanis, én hivatalosan Osnabrückben írom a PhD-mat, az egyik ottani prof a témavezetőm.

Valahogy, ha Osnabrückre gondolok, mindig egy kisváros képe él a fejemben, pedig egyátalán nem kicsi. És olyan takaros! Nem, azt azért nem állítanám, hogy kitűnően szép lenne a német városok között, a bevásárlóutcája sem különösebben egyedi. De van történelme, kastélya, botanikus kertje, dombja és síkságja, fasoros utcái villákkal, biciklisúttal és rengeteg parkkal. :-) És az egyetem szellemisége belengi a helyet. A városban mindenütt egyetemisták, egyetemi épületek.

Ohh, és a menza is kiváló... :-))))

Hát ez az, ami Wuppertalból teljesen hiányzik. Itt valahogy sikerült úgy elszeparálni az egyetemet a várostól, hogy semmi sem érződik a 13 000 diák ittlétéből. Az egyetem csak egy nagy monstrum az egyik hegy tetején.

A múlt héten Lausanneban voltam egy PhD Workshopon. Nagyon jól sikerült esemény volt, jól éreztük magunkat.

Levezetésképpen péntek este elmentünk közelebbről megvizsgálni a svájci éjszakai életet, és utunk a belvárosban lévő katedrális mellett vezetett el...

Meg voltunk róla győződve, hogy a szervezők csak ugratnak minket azzal, hogy minden órában felmegy egy csávó a toronyba és mind a négy égtáj felé elénekli, hogy "minden rendben, minden rendben, x óra van". Abszurdnak tűnt. A mai világban, amikor a technika már ennél komolyabb dolgokra is képes, csak nem küldenek fel óránként egy embert, hogy a világ lehető leghatékonytalanabb módján közölje a várossal a pontos időt.

Dehát Svájcban minden lehetséges, így amikor nem sokkal 2 előtt hazaindultunk, kitaláltuk, hogy tényleg ellenőrizzük, hogy felmegy-e a "toronyordibáló". És valóban - nem sokkal kettő után észrevettünk egy kis fényt a toronyba felvezető lépcsőházban, és tényleg volt fenn egy csávó, aki énekelt valamit franciául.

Abszurd. Dehát ez "Lausanne-ban mindig is így volt", miért is változtatnának rajta a svájciak. :-)))

Egész úton hazafelé azon röhögtünk, hogy vajon mit mond a toronyordibáló gyereke az óvodában, ha megkérdik, hogy mi az apja foglalkozása. :-)

Most épp a konyhában ülök, és várom, hogy megfőjön holnapra a répa-lencse leves. Nincs sok időm blogolni, kb 15 perc, és készen kell lennie a zöldségeknek.

Tegnapelőtt meg karfiol-sajt leves volt. Lefagyasztottam belőle az utolsó adagot, jól fog még jönni a jövő héten.

Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy lehet tejet önteni a levesbe, de be kell lássam, nagyon jó kis levesek ezek, amik fenn vannak a BBC GoodFood-on.

Ezen kívül fokhagymát eszek nagy mennyiségben, a biztonság és a megelőzés kedvéért - biztos örülnek is a munkatársaim, bár eddig még nem jegyezték meg a fokhagymaszagot.... :-)

Tévedés ne essék, az enyémek, az egyiket rááadásul fejeltem. Olyan tuti találatok voltak, jól jöttek volna az U20-as magyar válogatottnak is. Kettőt ki is tudtam volna kölcsönözni...

Úgy érzem (és a futócipőm is helyesel :-))) ), hogy jó befektetés volt 20 Euróért focicipőt venni a nyári leárazásban.

Azóta sokkal biztosabban tudok futni, könnyebben állok meg, és labdát rúgni is sokkal símábban lehet. Hát, ha még célozni is megtanítanának a cipők, akkor lenne a legtutibb... :-)

A múlt hétvégén tartották Vohwinkelben, Wuppertal legnyugatibb városrészében a Schwebebahn alatt Németország legnagyobb egynapos bolhapiacát. A kiváncsiság kohajtott, és - sajnos :-) - nem jöttem el üres kézzel. Szereztem:

- egy kisméretű Római tálat, és már fel is avattam: Kolozsvári rakott káposzta készült benne

- egy társasjátékot Wuppertalról

- három egyforma zöld bögrét, hogy végre legyenek saját bögréim az intézetben

- egy Oxford Advanced Learners szótárat

- egy edényalátétet, aminek segítségével tudok knédlit gőzölni is

- és és és a legfontosabb dolgot: egy Rumtopfot.

Ez az edény arra való, hogy az év során aktuális szezongyümölcsöket az ember rumban konzerválja, és aztán pedig karácsonykor örüljön a felnőtteknek való desszertnek. Jövőre indul a Rumtopfozás. :P

 Összesen 10 Eurot költöttem...

A szobatársam most kapta a hírt, hogy meghalt az apja. A következő vonattal utazik haza Berlinbe.

A srác kb egy évvel idősebb nálam.

Megdöbbentő.

UUUUOOOOAAAAAVVVVVAAAAAA!

Ilyen volt a ma esti party!

Pedig már 4 hete nem voltam. Úgy látszik jót tesz, ha kihagyok néhány alkalmat. Úgy éreztem magam, mintha a táncparkett ördöge lennék. Pedig hol vagyok én még ettől - elnézve, hogy hogy táncolnak az igazi party-arcok.

Viszont Pasqualino jól megtáncoltatott. Róla azt kell tudni, hogy ő a tánctanár, és ez volt az első alkalom, hogy együtt táncoltunk órán kívül. Hihetetlenül egyszerű volt, könnyed és légies. Sokkal több stylingot csinál, mint bárki más, akivel eddig együtt táncoltam. Meggyanusított, hogy máshova is járok táncolni, mert olyan figurákat is ismerek, amiket még nem tanított. Hihi, azt hiszem, ha jól vezet a partner, akkor elég sok mindent el tudok táncolni mindenféle előismeret nélkül. :-)))

(azt meg már meg sem merem kockáztatni, hogy annyi mindenkivel táncoltam az elmúlt egy évben, hogy valahol biztosan rámragadt...)

A többiek csak azt mondták az asztalnál, hogy nagyon szép volt. Megvan az egy év hatása.

Aztán születésnapot ünnepeltünk. Egy srác épp most lett 18 a szomszéd asztaltól, így feltétlen inni kellett még egy pezsgőt. Vicces volt, ahogy így körben álltunk és koccintottunk: egy görög nő, lengyel srác, én mint magyar és egy francia fickó.  Nyugat-Németország legkeletibb sarkában...

A ma megközelítette a tökéletes napot: volt benne élvezet, kultúra, természet és jó társaság - minden a megfelelő arányban.

Ma volt a műemlékek napja, ezért a szomszédos templomban - ami a Rajna-vidék legjelentősebb evangélikus építménye - vezetést tartott a lelkész. 11:30kor. 15:00kor, pedig az egyik kisebb városi kastélyban meséltek az épület történetéről.

Mivel a kultúrális program a szomszédban kezdődött, ezért reggelizni/bruncholni átjött néhány barát. A napot így finom kávéval és proseccoval ;-) kezdtük, a terülj-terülj asztalkán volt még mindenféle finomság: sajtok és szalámik, padlizsán- és házilag készített sajtkrém, friss zsemle...

Ezen kívül az évszakra való tekintettel - füge. Sülve. És ricottás palacsintával. Ezt a brit tipusú palacsintát csak ajánlani tudom, rettentően egyszerű elkészíteni, hamar készen van, könnyű és nagyon finom.

Szóval a mai napom úgy nézett ki, hogy hatalmasat reggeliztünk, aztán átmentünk a szomszédba, ahol elmesélték a templom történetét, gyönyörködtünk a templomtorony kilátásában (épp kisütött arra a 20 percre a nap) aztán hazamentünk folytatni a reggelit, majd buszra szálltunk és a kastélyhoz mentünk, ahová egy erdőn keresztül vezetett az út. Itt szintén körbevezettek minket, majd otthon várt a reggeli. Ez ment este 7 óráig.

Szuper volt. Ma háromszor reggeliztem. :-)

Most jöttem a Coco Chanel filmről. Hát igen, senkinek sem könnyű, és a múlthoz képest nekem nagyon egyszerű dolgom van.

Holnap tovább irom a dolgomat.

Mint már említettem, furcsák errefelé a németek.

Tegnap két tinit láttam, akik fekete tülszoknyában, mondhatni darkosan, és véresre sminkelt arccal álltak a buszpályaudvaron.

Hogy kicsit túllőttek a célon, az a németek fején is látszott, mert mindenki jól megnézte őket. Ha megérteném, ha pl. Halloween lenne, de a karneváli időszak sem kezdődött el.

Én éppen akkor jöttem ki a moziból az új Tarantino-film után, úgyhogy elég vért (ill. művért) láttam az előző órákban ahhoz, hogy ne kívánjak többet.

Ma este ezt akartam főzni.

Aztán rájöttem a receptet olvasva, hogy curry-paszta kell hozzá, nekem viszont olyan sosem volt, úgyhogy összedobtam a saját curry-alapomat:

1 fej hagymát kevés olajon barnára sütök, majd 2 gerezd zúzott fokhagyma és kb kétszer ennyi reszelt gyömbért 1 percig keverek, majd jön rá 1 tk örölt koriander (1 perc keverés) 3/4 tk római kömény (1 perc keverés) 1 tk garam massala, 1 tk kurkuma meg kb ugyanennyi curry fűszerkeverék (1 perc keverés), aztán másfél deci zöldségleves alapot kapott, és addig kevertem amig besűrűsödött. Aztán egy kis chili érzés szerint, majd a zöldségeket ezeken a fűszereken puhára főztem. Végül pedig, mint ahogy az eredeti recept írja, kókusztejet adtam hozzá.

Ja, meg valahol félúton beleszórtam egy adag curry-levelet amolyan megérzésképpen.

Jó lesz, reggel főzök hozzá egy kis rizst köretnek.

- Hogy mi egyedi Wuppertalban?

- Hogy ennyi furcsa ember jár az utcán.

Az, hogy valaki magával/magának hangosan beszél az utcán (nem headsetbe vagy mobiltelefonba) az mindennapos jelenség. Reggeli és esti városon való átrohanásaim alkalmával nemegyszer látok embereket, akik egyértelműen magukkal beszélgetnek.

Tegnap viszont mást láttam. Négy furcsa tini lányt. Úgy néztek ki, mintha apácák v nagyon vallásos muzulmánok lennének. De hiányzott mindenféle fejfedő a fejükről. Hosszú hajukat vagy befonva vagy feltűzve hordták,  mint a középkorban. Hosszú, bokáig érő szűkszoknya volt rajtuk, és úgy tartották a könyveiket mint a századeleji egyszeri leányiskolák stréber eminensei. Éppen egy nagy bevásárlóközpont ajtajánál készültek bemenni, és arcukon látszott, hogy teljesen elszántak arra, hogy megkűzdjenek odabenn a sátánnal. :-)

Vannak időszakok az ember(lánya) életében, amikor naplót kell írnia. Most (=ma) úgy érzem, megint egy ilyen időszak köszönt be, és világgá kell kiáltanom a hétköznapjaimat.

Ma például újra találkoztam Renátával, egy régi kedves másik (litván) ösztöndíjassal, aki egy hónapra visszajött Wuppertalba egy projektzáró konferencia ürügyén. Jó volt újra látni. Gyorsan mutattam neki egy helyet, ami azóta nyilt, hogy ő elment, és megittunk egy Radlert. A csokoládézó sajnos csak 15én nyit szabadság miatt, de aztán visszatérünk a törzshelyünkre. :-)))

Holnap várhatóan együtt megyünk Düsseldorfba.

Victor viszont lemondta a jövőheti látogatását, amit kicsit sajnálok, mert már gondolatban lepörgettem, hogy mit fogok neki mutatni, mit fogok főzni... stb.

Most olyan lelkes vagyok, igazán jöhetne valaki látogatóba a közeljövőben!

Ja, és ehhez hasonló lett a vacsora.